Történet

AZ OSZTÁLY TÖRTÉNETE

A Magyar J24 Osztály története 1995 õszén kezdődött, amikor Kádár Gábor és Lettner Adorján – új hajót keresve – felfedezték a nálunk addig ismeretlen J24-es típusú, tőkesúlyos kielert. Gyakorlatilag egyszerre, egy idõben hozták be Svédországból a KÉTTUCATOT és a HEDDÁT. A két hajó 1996 tavaszán került a Balaton vízébe. Ezeket hamarosan követte Pernesz Péter ÉGI-je (mai ORCA), majd a PANTHA RHEI (mai BREAK), azután Orbán István REBEL-je és Láng Péter CATCH (mai ENIGMA) nevű hajója.

Ebből a hat hajóból 1998 õszén – egy földvári verseny estéjén – alakult a Magyar J-24 Osztály.

A típus hamar népszerû lett a Balatonon, hiszen csak 122 cm a merülése, széles építésõ, nagyon stabil hajó, mégis kellõen gyors és fordulékony. Jól vitorlázott, csapatmunkára kitalált típus.

A J24-es egy nagyon szigorú elõírásokkal rendelkező, egységes, ISAF One Design versenyhajó, amelyben teljesen egyforma esélyekkel küzdhetnek a minimum 4, optimálisan 5 fõs csapatok.

Ennek eredményeként az osztály mára már közel 30 egységből áll, amelyből 16-20 csapat rendszeresen versenyez. J24-es hajókkal rendezték Balatonkenesén néhány éven keresztül a Bajnokok Bajnokságát, de a nagysikerű Pénteki Regatták sorozat is ezzel a hajótípussal zajlott.

Olyan kitûnõ kormányosok szerették meg a típust és az osztályt, mint Székely Tonyó (olimpikon Finnes, több osztályban, sokszoros magyar bajnok) vagy Litkey Farkas (13 szoros Kékszalag győztes, kétszeres Soiling világbajnok, olimpikon Finnes, több osztályban sokszoros magyar bajnok) De a J24-ben vitorlázott Nagy R Attila (Rozsda) vagy Kaiser Kristóf is, aktív tagunk Rauschenberger Miklós (Mikulás), Fluck Bence, Sallai Gábor, Sabján Annamária és persze a kevésbé ismert, de remek vitorlázók sora: Makai Gábor, Kakas Máté, Madarász Tamás, Sarina Robi, Hercsel Erik, Szabó Péter stb)

És a történetnek itt nincs vége! Az osztály egyre aktívabb. A magyarországi nagyhajós vitorlázás fejlődési iránya egyértelműen a One Design versenyzés. Húzó osztálya vagyunk a One Design Trophy-nak, évek óta a legnépesebb hajóosztályként. Önállóan szervezzük a Bajnokságunkat, folyamatosan külföldi versenyeken veszünk részt! Sőt 2007 és 2017 után 2023-ban Balatonfüreden lesz a J24-es Európa-bajnokság is.

Kiemelten fontos célunk, hogy a fiatalok számára is megkedveltessük ezt a típust, külföldön komoly hagyományai vannak annak, hogy a kishajóból kiülő fiatalok J24-es klubhajókban ülve vitorláznak tovább. 2020-ban együttműködve több klubbal kidolgoztunk egy klubhajós J24-es junior utánpótlás programot.

A J24-es kiváló lehetőség a női vitorlázók számára is, öröm, hogy egyre több lány ül a hajókban, sőt van kifejezetten lány csapat is.

Aktív társasági életet élünk, fontos számunkra a vitorlázás mellett a család, a barátok. J24-es síelést szervezünk és 2012 óta J24-es Mikulás bulival zárjuk az évet, ahol kicsik-nagyok, anyák, apák együtt ünnepelhetnek.

Szeretettel várunk Téged is!