|
BAJNOKSÁG - a saga második fele |
|
2010. August 05. |
|
... legalábbis időben. Mert tartalomban itt volt a több esemény. A meteorológiai előrejelzés ugyanis tévedett. Nem kicsit, nagyot. Vasárnap reggel az ígért semmi, vagy majdnem semmi jó alapot szolgáltatott a parton maradásra, de aztán csak frissülgetett, csak terjedt, és egyre többen szivárogtak ki a vízre. És délben már nem volt mit tennie a rendezőségnek sem, dudaszó, aztán irány a vízre!
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. August 05. )
|
|
|
BAJNOKSÁG - első két nap (plusz az előkészületek) |
|
2010. July 31. |
|
Mert hát elérkezett ez is. Az OD Trophy állomásain, egyéb ranglista-versenyeken és pár túralehetőségen keresztül idáig jutottunk. Most szombat (július 31.) este fél tizenegy van, bennem pedig annyi a feszültség, hogy nem tudok aludni. Így legalább frissiben meg tudom örökíteni az elmúlt három napot.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. August 05. )
|
|
|
Ranglista a Kékszalag után |
|
2010. July 09. |
|
Felkerült az új ranglista, mely már a Kékszalag eredményeit is tartalmazza (ezúton is minden tiszteletem a három sikeresen teljesítő hajónak!!!). Mivel elértünk a ranglistán az ötödik futamig, ezért innentől a megbeszéltek szerint már egy kiejtő futammal számolunk, így a legrosszabb eredménye annak, aki mind az öt versenyen részt vett, vagy az épp kihagyott verseny eredménye már nem számít bele az összetett számításba. Az Excel filet megnyitva természetesen mindenki böngészheti az eredményeket! Ha hibát találtok benne, kérlek jelezzétek nekem! A ranglista itt található >>
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. July 27. )
|
|
|
A J'KORSZAK-LAUREL NYERTE A 2010 ÉVI KÉKSZALAGOT J24 OSZTÁLYBAN! |
|
2010. July 09. |
|
Farkas Tamással a kormánynál - közel 34 óra vitorlázás után - a J’KORSZAK csapata futott be elsőként a 2010 évi Kékszalagon! Gratulálunk! Második az ImiJé, Székely Tonyóval (34ó 09p 32mp) harmadik pedig az EASTRON Dr Szűcs István irányításával (36ó 00p 17mp) Az alábbiakban olvashattok egy nem megszokott beszámolót a győztes hajóról, egy hölgy tollából.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. July 31. )
|
|
|
AMIKOR MAJDNEM MINDEN ÖSSZEJÖN - OD TROPHY, CSOPAK |
|
2010. June 22. |
Csopaktól
lassan retteg az ember. Az elmúlt években rendszeresen flaute kísérte az itteni
versenyeket, vagy olyan gyenge szél, amiben éppen csak sikerült a helyieknek
kierőszakolni egy fél futamot. Az OD Trophy harmadik állomását megelőző hétvégén
is hasonló történt, és a folyamatos kánikula erre a hétvégére sem ígért sok jót.
Hiába jósolt a windguru csillagos szelet szombatra, a pesszimista énünk nem
örült előre. Szerencsére tévedtünk.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. June 22. )
|
|
|
2010. June 08. |
|
A
svédországi Malmöben megrendezendő J24 világbajnokság
hírlevelét
itt olvashatod >>
|
|
|
VÉGRE VERSENYEZTÜNK! - OD TROPHY, BALATONLELLE |
|
2010. May 18. |
|
A kenesei napozás után az a másfeles nyugatias szél is felüdülés volt, ami itt várt minket: lement mind a hat tervezett futam – és ez számít igazán. Kevesebben, mint az első állomáson, de jöttek „újak“, megmutatta magát a gyönyörűen felújított Jenesis (persze úgyis mindenki csak „A zöld hajó“-nak nevezi majd), és a Jukebox vitorlái sem láttak még sokat a zsákjukon kívül a világból.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. July 27. )
|
|
|
2010. May 16. |
|
Fotók
a 2010. május 8-9.-én Balatonlellén megrendezett OD Trophyról (forrás:
www.compassmagazin.hu)
itt >>
és
itt >>
A verseny
végeredménye itt >>
A versenyről készült film itt >>
|
|
|
2010. May 07. |
|
A tavalyi első
lellei OD versenyt követően, idén másodszor rendezi a Lellei Vitorlás Egylet a
BL Apartments & Yachtclubban az LVE OD Kupát, az OD Trophy második állomását.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. May 07. )
|
|
|
Farky beszámolója a livornói versenyről |
|
2010. May 04. |
|

27. Trofeo Accademia Navale - Április 29-május 2
Ez a verseny a haditengerészeti akadémiák világversenye. Az induló 37 hajó
közül az első húsz gyakorlott J 24-es versenyző a többiek képzett vitorlázók, de
nem ismerik az osztályt. Az élmezőnyben nyolc olyan hajó volt, aki miatt érdemes
ide eljönni.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. May 04. )
|
|
|
Litkey 6. lett Olaszországban |
|
2010. May 04. |
|
Litkey Farkas és
legénysége a 6. helyen végzett a 40 csapatból álló J24-es versenyen
Olaszországban.
|
|
Utolsó frissítés ( 2010. May 04. )
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 1 - 12 / 103 |